Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bizonytalanság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bizonytalanság. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. február 11., szombat

Randevú


Másnap este meg is hallotta a szállása elé érkező motor zúgását, örömmel nyitotta az ajtót. Laci mosolyogva támasztotta le a motort.
– Elhoztam, valameddig bírni fogja, kérhetne másikat, jár erre a munkára. Van ettől jobb is raktáron.
– Megpróbálom, de csak ha megint elromlik, remélem sokára – válaszolt zavartan.
Laci nem nagyon mutatta, hogy siet, mindig előhozakodott valamivel, például megkérdezte, hogy szokott e szórakozni, mert van lehetőség itt is a fiataloknak elütni az estéket.
– Jó lenne, halálra unom magam – hagyta rá, közben arra gondolt, hogy rendesen hülyíti, nem lehet ott a világvégén semmi. Nem hallott ugyanis addig róla semmit.
– Akkor... szombaton eljövök, elkísérem... ha akarja... most megyek is, dolgom van – de még várta a biztatást, áthatóan nézte ahogy az ajtófélfát vigyázta. Érezte, hogy kezd kellemetlenné válni a hallgatása, nagy nehezen kinyögte a választ.
– Majd meggondolom.
Amikor Laci elment, bement a kis odújába. Leült a vaságya szélére, és rádöbbent, hogy nem érti mi történik vele, miért blokkolt le, miért vert a szíve a torkában? Csessze meg, biztosan észrevette, jól szórakozhat azóta rajta. Gondolataiban visszacsengtek az utolsó szavai: " Majd meggondolom"... hogy is lehet valaki ilyen ütődött, mit kell neki ezen gondolkodni? Mi a francért nem mondta, amit akkor is érzett, hogy: – Igen, igen! Azóta minden percben erre vártam, mióta bele néztem azokba a kék szemekbe, vártam újra a találkozást, hogy lássam a mosolyát, egy pillantását, amitől megállt velem az idő, és végre éreztem a kicsi villanásokat fellobbanni, amik úgy rezdültek az idegek szálain bennem, mint az esti szerenád síró dallama a szerelmes hegedűjének húrján. Talán ezt hívják szerelemnek? Erről papoltak a csajok az iskolában, hogy nincs erő a lábadban, zakatol a szíved?
Mindig szerette volna átélni, hogy igenis van ilyen, mert addig nem hitte el. A másik, aki szerette őt, annál nem érzett ilyet, az más volt, mégis szerette, de nem így. Ez más, ez egy csodálatos érzés, ami teljesen kikészít. Remélte, elmúlik hamar, úgy ahogy jött. Lehajtotta a fejét szomorúság uralkodott el rajta. Nem szabad, hogy észre vegye, hogy tetszik neki, be kell fejeznie a képzelgést. Mit akar ettől a férfitól, nem ismeri, azt se tudja kicsoda? Az is lehet fogadást kötött rá, jó hecc lesz a haveroknál, ha sikerül becserkészni a kis gyakornokot. Gyanússá vált számára a hirtelen randevú.
Laci is töprengett és dühös volt, hogy az első percben kiadta magát, amikor találkozóra hívta a gyakornoklányt. Azt se tudja kicsoda, honnan jött? Lehet valami felfuvalkodott, csak nevet rajta – gondolta át az estét, míg sétált hazafelé az egyre sötétebbé váló éjszakában. Lehet, el sem megy vele, ő csak egy szerelő – tett pontot a meditáció végére. Nem tudott ellenállni, sokat gondolt Nórira. Nehezen múlt el a hét, sűrűn nézett a bekötő út felé, hátha arra suhan a motorján. Várta a szombatot, reménykedett, hogy újra lássa. Önmagának se tudta megmagyarázni mi történt vele, nem tudta kiverni a fejéből a szomorú barna szemeket, úgy érezte már hozzá tartoznak örökre. Milyen véletlen, hogy lerobbant a motorja, meg az is, hogy őneki adta oda az öreg szaki kijavítani. Furcsa az egész, hogy rágondolt, mikor tudta, hogy ki sem látszik a munkából. Két erőgépet javított, állt miattuk a munka a határban. Ki ez a lány, és honnan jött ide a világvégére?
Nóri végül mégis úgy döntött, elfogadja a meghívást. Várta a szombatot, érdeklődött, milyen az a hely, ahol összegyűlnek a fiatalok. A főnökével is megbeszélte hová hívta meg egy fiatal ember, hihetetlen szerinte, hogy van a pusztán szórakozóhely.
– Hogyne lenne, azért ez a hely nem a világvége. Igaz bejárnak Újvárosba vagy Debrecenbe ha van valami koncert vagy nagyobb buli. De ez se rossz, ne félj tőle, zene van, lehet táncolni rá – biztatta Nórit.
Eljött a szombat, már előtte való nap kikészítette a ruháját, ott sorakozott minden a székek karfáján. Gondosan öltözött, ne hozzon szégyent a férfira, ha az oldalán megjelenik a helyi fiatalok között.
Sokat várt, már azt gondolta nem is megy érte, csak szórakozott vele. Kinézett a kis ablakon sűrűn, nézte az üres elhagyott utca részt, amihez nem tartozott utca. Mindig szorongott miatta, kiváltképp az egyedülléttől, hisz az irodaház úgy állt ott, mint egy memento, poros, köves út vezetett előtte el a keltetőig, azon túl akácos, cserjés sötétlett, villany, mint a harcedzett bokszoló fogsora, hiányzón fénylett fel itt, ott, a sötétségben. A kis útszakasz végén leengedett sorompó lazsált, hírül adva annak, aki arra járt, hogy ott zárt terület van, igaz kerítés nélkül. Az ment be, aki akart. A sorompón túl jobbról, felfénylett a falu villanyégőinek gyöngyfüzére, másik oldalon amerre nézett, csak a csillagos ég világította be a pusztát. Kinézett már sokadjára, mikor meglátta, hogy ott áll a szerelő az épület előtt, szívja a cigarettáját.
Ugyan miért nem kopog be? Kezdett szorongani, biztosan azon gondolkodik, megbánta, hogy odament érte.
Ő ment ki, nyitotta az ajtót, dorgálta a férfit.
– Sokat késett, már vissza akartam vetkőzni, mi a baj?
– Jön akkor? Gondoltam nem akar... tolakodó voltam a múltkor – válaszolt halkan a férfi.
Míg bandukoltak Borsós felé, oldódott köztük a hangulat. Laci a barátairól mesélt sok megtörtént esetet, fiatalkori csínytevéseket.
– Nem sokat változtak, mindjárt megismeri őket.
A nagy ebédlő volt átalakítva táncos helynek, magnóból áradt a zene, vagy húszan lehettek bent a teremben. Mikor beléptek, mindenki feléjük fordult. Nóri tudta, hogy csinos, hogy jól néz ki, nem lesz baj. Laci köszönt a haverjainak, bemutatta nekik. Önkénytelenül átölelte a vállát, hogy lássák, összetartoznak. Lassú táncba kezdtek, beszélgettek.
– Nincs barátnőd? – kérdezte Nóri a férfit, de már tegezte, kérés nélkül.
– Most szereltem le két hónapja a katonaságtól... de van barátnőm, ismered is – szorította magához – itt van velem.





2017. március 7., kedd

Katerina Forest: EL INNEN...



Az est ráborul a tájra
koromfekete köpenye alatt
pihen a föld.
A sápadt Hold fekszik a felhők
mögött.

Surran a tolvaj, halkan
észrevétlen,
mordul a láncos kutya.
Zörög a haraszt, reccsen az ág,
félelem figyel a fán.

Fordulsz az ágyban,
az álom tovaszáll.
Nyitott ablakodban
könyököl a túlvilág.

Nyomsz egy híreket,
kergeted a szellemeket.
Bámulod a képeket.
Pusztítás, tüntetés, éhezés,
válság, ígérgetés.

Ülsz és várod a csodát.
A tolvaj ügyes,
viszi a pénzes ládikád.
Ész nélkül keresed a kulcsot,
hogy nyiss egy másik ajtót,
- El innen….